Aktualitások
Sítábor
A 2024/2025 tanévben is megrendezésre került az iskolai sítábor, melynek az ausztriai St.Corona am Wechsel és Mönichkirchen sípályái adtak otthont. A táborban 25 lelkes tanuló csatolt sílécet és ismerkedett meg a síelés örömével, fejlesztve tudását. Immáron második alkalommal töltöttünk el közösen 3 napot az osztrák síterepeken, ahol kortól, nemtől függetlenül mindenki megtalálta örömét a csodálatos környezetben. Napjainkat közös bemelegítéssel kezdtük, majd kis csoportokban folytatódott az oktatás. Az első két napon St.Corona am Wechselben, a Wexl Arenában töltöttük az időt, ami tökéletes helyszínül szolgált az alapok elsajátítására. Itt a fő hangsúlyt a biztonságos sítudás megszerzésére fektettük, ennek érdekében kerültek kialakításra a csoportok. A harmadik napon pedig a gyerekek megismerkedhettek egy komolyabb pályarendszerrel is, ahol vezetett körülmények között próbálhatták ki a nehezebb pályákat, s tehették próbára sítudásukat, bátorságukat. Az oktatás minden alkalommal három csoportban, három oktatóval zajlott. A harmadik nap végén mindenki egy névre szóló oklevelet vihetett haza emlékbe.
Összességében elmondható, hogy az oktatók, szülők, gyerekek is jól érezték magukat és ismételten egy nagy élménnyel gazdagodtak.
Laborélmények
A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium bekapcsolódott a Selye János Diáklabor hálózati programba, melynek célja, olyan tehetséggondozó műhelyek létrehozása és fejlesztése meglévő infrastrukturális feltételek mentén, melyek lehetőséget biztosítanak elsősorban a 7-13. évfolyamok korosztályai körében a tudományos kiválóság támogatására. Partnerintézményként mi is csatlakoztunk a diákok természettudományos ismereteit bővítő programhoz. Ennek köszönhetően vettünk részt a 8. osztályos tanulókkal laborgyakorlaton a Gimnázium laborjában. A laborórákon könnyen elvégezhető, mégis látványos kísérletekkel igyekeztünk nemcsak alátámasztani, igazolni, hanem élményszerűvé is tenni a tanult ismereteket.
A pályaválasztás előtt álló, a kémia és biológia iránt érdeklődő tanítványainknak ez volt a legjobb időszak arra, hogy megismerkedjenek a diáklabor csodálatos világával, és megérintse őket az az érzés, hogy az ott végzett vizsgálatoknak köszönhetően mennyire másként láthatjuk a minket körbevevő világot, benne a különböző anyagokat.
A gyakorlat jó hangulatban telt.
Kimagasló sporteredmények
A 2024/2025. tanév első félévében több sportágban is megmutathatták tanulóink, hogy mire képesek. Különböző sporteseményeken képviselték az intézményünket, ahol szép eredményeket tudhattak magukénak.
Úszásban kiemelkedő teljesítményt nyújtott Csabai Réka, aki a Veszprémi Regionális Cikluszáró Úszóversenyen 1. és 2. helyezést, a Veszprém Kupán pedig 1. és 3. helyezést ért el.
Benczik Lilla 5. osztályos tanulónk a tájfutásban jeleskedett, s a Vas, Veszprém és Zala Vármegyék Bajnokságán tájfutásban 2. helyezést ért el.
A floorball Diákolimpián két fiú csapatunk a megyei döntő dobogós helyezése (ezüst érem) után kvalifikálta magát az országos elődöntő küzdelmeibe.
A Komáromban megrendezésre került OED-n mindkét csapat az 5. helyen végzett.
A csapatok tagjai: Geröly Máté, Kovács Zalán, Mihók Olivér, Szilvás Bence Tamás, Taródi Balázs és Toki Zalán, illetve Bolfán Gábor, Eredics Bálint Koppány, Orsós Krisztofer Richárd, Takács Gergely, Tóth Hunor Benedek és Varga Bálint.
Gratulálunk a remek eredményekhez!



