Kreatív verseny a suliban
Egy tökfaragó verseny meghirdetésével zártuk az őszi szünet előtti időszakot.A töklámpás története ugyanis Magyarországon egészen az Árpád-házi királyok koráig nyúlik vissza. Az első ismert történet 1081-ből származik, amikor Salamon király, aki trónviszályba keveredett unokatestvéreivel, a visegrádi vár tornyának rabja lett. I. László király parancsba adta az őröknek, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a foglyot. Ezek a különleges „lámpások” nem csak őrzési célra készültek – a Dunán közlekedő hajósoknak is tájékozódási pontként szolgáltak. Ma már a tökfaragás szokását sokan inkább az angolszász Halloween ünnepéhez kötik. Iskolánk tanulói a verseny felhívásra 63 töklámpást faragtak, melyeken a mesebeli szereplők és az állatok mellett megjelentek a Halloween-hez kötődő motívumok is.
Ennek köszönhetően élvezhettük a lámpások vidám hangulatát.
Köszönjük szépen a verseny sikeréhez a gyerekek kreativitását és a szülők segítségét is!
A képre kattintva, megtekintheti a többi képet!



